Avagy a titánok megint dühbe jönnek, ráadásul 3D-ben. 

A film, a végtelen egyszerűség, a silány látvány, és a Sam Worthington-i tanácstalanság iskolapéldája. Habár már az első részénél megfogadtam, hogy nem nézem meg a folytatást, mégis jegyet váltottam, és úgy éreztem magam mint egy kezdő egyetemista amikor megfogadja, hogy ő többet nem iszik. Mentségként: kb akkortájt vetíthették a filmek előtt tv2-top7-Adrinak a 3D klipjét, és az formattált mindent.

A film relatíve sikeres amúgy:

Production Budget: $150M (x2)

Lifetime Grosses: $280M

Nézzük mire futotta ebből a büdzséből. Van itt pár jó színész (Liam Neeson, Ralph Finnes) egy-két színész (Rosamund Pike), néhány CGI elem, és egy túlfizetett kellékes (Sam Worthington). Ők azok akik a pornlogic szintű forgatókönyvet követve elmismásolnak pár jelenetet, amiben el akarják hitetni a gyanútlan nézőkkel, hogy ők itt most megmentik/elpusztítják az emberiséget.

A 3D sem dob a filmen (nem is szokása). Kettő darab barlangi zoom jelenteten kívűl inkább csak a dioptriát marta. Mindezek mellett a filmzene is remekül beleillik a produkció profiljába, hiszen egyenesen csapnivaló, lényegében csak háttérzajként lehetett megélni. Bár a fenti track meglehetősen jó, van egy olyan érzésem, hogy a készítők egy Hans Zimmer ramboIV OST improvizációt töltöttek le torrentről, és azt használták fel.

A történet sajnálatosan úgy alakul, hogy a Zeuszt játszó Liam Neesont láncra verik már az elején, de megteszi amit egy férfinak meg kell tenni, s így is könnyedén lejátssza az erre a filmre fizikálisan különösen összeesett Sam Worthingtont. A pókeres társadalom hálát adhat, hogy Sammy a színészetet választotta, és nem a kártyát, mert akkor örökös WSOP címvédő lenne ezzel a bamba érzés nélküliségével. Csak szólni kéne neki, hogy nem késő még szakmát váltani.

A film fonala meglehetősen lassan gombolyodik, Zeusznak lávaként szívják a vérét, míg a görög szabadcsapat, élükön a sziklaarcúval próbál eljutni saját kis Mordorukba. Útjuk közben néhány váratlan fordulat, s nehézség természetesen felüti a fejét, de szerencsére elkísérte őket kellő számú mellékszereplő ahhoz, hogy a három pajtás karcolás nélkül tudjon haladni. Ami némi színt tud csalni a jelenetekbe, az Agenor karaktere, bár őt is csak a kényszer-humorért vetik be többnyire.

Haladván a labirintusban, s  ezzel közelítvén a fináléhoz, az "Immortals" után itt is behurcibálják szegény minotauruszt vendégszerepelni, csak most Thészeusz helyett az OKJ-s Perszeuszra hárult a megtisztelő feladat, hogy megölje.

A nyáladzó/taknyadzó szörnyet lassan gyűri le hősünk, a végén már-már vártam, hogy elővegye a varázspálcát és felnyomja a lény orrába, de az egy másik történet. 

Mindeközben Kronos mester éledezik, a titánok pedig a felszínen élvezik ki a 15 perc hírnevüket. Ami menthetett volna egy hatalmasat a filmen, az egy rendes csatajelenet lett volna. Az a pár kardcsapás a titánoktól, és ennek a nyugdíjas ütemű megtorlása az isteni duótól csak a látvány-potenciál felszínét súrolta. 

Izgulni kár, a film végére szerencsésen megoldódik minden, a világ megmenekül, Faarc a nőt is beújítja, mi pedig levehetjük végre a műanyag szemüveget, és hazamehetünk.

Vannak azok a filmek, amelyek története és/vagy szereposztása annyira erős, hogy a látvány mellékes dologgá válik, meg vannak azok amelyek bűn rosszak az előbbiben, de a látványuk kárpótol mindenért (na jó, nem mindenért, lásd Transformers). No ez a film nem ilyen, ez kőkemény kettes alá mindkét szempontból.

A potenciál amúgy még mindig nagy benne, a mitológia, és a nagy költségvetés elég gyilkos kombináció, de itt valahogyan nincsenek összhangban. Ugye trilógiát akarnak, de pálfordulásra nem számítanék senki helyében. Reméltem, hogy jól fogok a filmen szórakozni, kár, hogy nagy FAIL lett.

Mindezeken elmélkedve, a tagline: Feel the wrath, avagy Éld át a haragot, egészen új csengést kap. 

És ők ezért még csak meg sem dolgoztak rendesen.