Avagy Cohen most nem zacskóba, hanem kötélről lógva csinálja.
Most akkor Sacha Baron Cohen megint megcsinálta, vagy inkább megint nem csinálta meg? A lényeg, hogy újfent kaptunk tőle egy frissen karcoló, 83 percbe sűrített tágított, status quo gyilkos poéncsokrot. Cohen ismét mesterien bánt az arányokkal, hiszen a Diktátorban is pontosan annyi történet van, mint jóízlés. Ez persze nála már rutin, hiánypótlásként meg is kapjuk a ~20 percnyi zsenialitást, és a 60 perc, új szintre emelt pisi-kaki humort.
A film nagy sikernek örvend szerte a világon, villan a lóvé, egyedül a szerencsétlen/szerencsés japánok azok akiket jól megszívattak a szeptemberre tolt bemutatójukkal.
Production Budget: $65M
Total Grosses: $55M
Egy hete se startolt még.
A filmet Aladeen diktátor önimádattól teljes életét bemutató képsorral kezdjük. Kiderül, hogy miként formálta elnyomott népe mindennapi életét a saját képére, mindeközben betekintést nyerünk Wadeeya vezetőjének páratlan, Megan Fox-ot döngető világába.
Persze egy diktátornak sem problémamentesek a hétköznapjai, két indokolatlan kivégzés közt, a háta mögött el is indul a cselszövés. Az uralkodó jobbkeze, az álnok Tamir (Ben Kingsley) elraboltatja, és az agyhalott dublőrét felhasználva demokráciát tervez bevezettetni, hogy a kitermeléshez szabad utat kapjanak a világ legnagyobb olajvállalatai.
Nagyjából az egész film az admirális generális heroikus cselekedetei köré szőtt poénokra épül. Lényegében Cohen és a társai (Alec Berg, D. Mandel és J. Schaffer. Ők írták az Euro túrát is, talán így már értjük is honnan a kooperáció) úgy dolgozhattak, hogy összeírtak minden rasszt és nézetet szétalázó poént ami eszükbe jutott, mellé valamelyik igen művelt összegereblyézte a világon valaha kitalált legundorítóbb, vagy éppen legelcsépeltebb alja-humor motívumot, és kitalálták hogyan vezessék át egyik jelenetből a másikba ezeket a skiteket.
Voltak sajnos momentumok, mikor rendesen féltem, hogy Adam Sandler valamelyik sidekick-je berongyol a színre, és leken a padlóra egy akkora barnát, hogy úgy kell létrával leszedni róla.
No de a nagy kavalkádban a két cameoszerep (Norton és Fox) viszont kedvesen csattan, jól mutatja mennyire fontos az önkritika, bárhová jusson is az ember.
Mindeközben rossz hírrel szolgálhatok. Az sajnos most már teljességgel bizonyos, hogy nem létezik amerikai vígjáték indokolatlan helyen való szarás, és üvegen át villódzó f#szok nélkül. Tudnék nélkülük élni, de úgy néz ki ez tartja mozgásban hollywoodot.
De van itt jó is bőven. Az amerikaiak/nyugatiak műveletlenségét hangsúlyozó zseniális húzása a filmnek, hogy az arab diktátort megformáló főszereplő héberül beszél arab helyett, valamint a filmben lévő átdolgozott trackek sem arab, hanem indiai, punjabi stílusban hangzanak fel.
Érdekes, hogy a "nekem semmi se szent" felfogásra épülő fricskákat gyártó komikus, a görbe tükre elől teljességgel kihagyja a muszlimokat, egy rossz szót sem szól, persze semmi se véletlen. Összességében talán a film nem érett meg a mozira, eléggé DVD film hangulata van, de a nagy hype-ot persze csak itt lehet érvényesíteni.
Néhány jelenet talán már túlzás is volt, de hát ez van, le kell őket reagálni, és menni a következő képsorra. Ha ezeket a perceket kivágnánk, akkor kaphatnánk egy remekbe szabott 15 perces gúnyfilmet, mely mondanivalóval és ütős, élces humorral van felvértezve. Amolyan igazi mockumentary stílusú vadhajtást.
A kritika amit kapott elég megoszló, csak úgy mint a nézők elégedettsége. Egyéni humor és ingerküszöb kérdése, hogy kinek mennyire jön be Diktátor. Biztosra veszem, hogy vannak akiknek a film "aladeen-", másoknak "aladeen" csalódást jelentett összességében.
Tényleg ez az év/elmúlt időszak legjobb vígjátéka?
Mindeközben a blog facebook oldalán ha nem vigyáztok "milyen lenne ha a trailerek valóban a filmről szólnának?" videókra klikkelhettek, kezdvén a nagy sikerű gépzajjal, a Transformers-szel.
Utolsó kommentek